Intenzív kamarakurzus a Kronberg Akadémián

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Október 16-19. - Leczky Marcel, iskolánk 9. évfolyamos tanulója 2013 tavaszán indult egy ausztriai tehetségkutató versenyen, a Prima la Musica-n, és a területi válogatón 1., az országoson 2. helyezést ért el. Ennek a versenynek a díjaként kaptak páran a résztvevők közül lehetőséget arra, hogy október 16. és 19. között Németországban a Kromberg Akadémián (kis koncerttel egybekötött) intenzív kamarakurzuson vehessenek részt. A Kronberg Akadémia Európa egyik csellós fellegvára, itt tanított régebben Starker és Rosztropovics is, ma pl. Sol Gabetta vagy Várdai István. Kurzusaikra és fesztiváljaikra a legnevesebb mai előadókat hívják meg. Ezért nagy dolog, ha valaki bele leshet ebbe a munkába, és érezheti az atmoszféráját egy kiemelkedő zenei intézménynek. Marcelnek gratulálunk, az információkért köszönet Regős Eszter kolléganőnknek, Marcel felkészítő tanárának!

 

Richter emlékkiállítás

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail



Október 2. - Emlékkiállítás nyílt a Richter János Archívum kincseiből a Richter Teremben. Iskolánk névadója, Richter János, a zenetörténet egyik legjelentősebb karmesterének családi hagyatékát dédunokái ajándékozták dédapjuk szülővárosának. A képekből, fényképekből, levelekből, iratokból, kéziratos és nyomtatott kottákból, könyvekből, emléktárgyakból álló gyűjteményt Eckhart Mária zenetudós, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum volt igazgatója és dr. Ruppert István, a SZIE Varga Tibor Zeneművészeti Intézet igazgatója méltatta. A megnyitón Richter Antal művei hangzottak el. A kiállítás megtekinthető 2014. október 31-ig."

 

OperaKaland

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Október 8. - Iskolánk növendékei Donizetti Szerelmi bájital c. operáját tekintették meg tanáraik kíséretében a budapesti Erkel Színházban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium által támogatott program keretén belül. A nap a nemrég felújított Zeneakadémián folytatódott, ahol a Nagyteremben éppen az intézet zenekara próbált régi kedves tanítványunkkal, Losonci Lucával a fagott szólamban. Köszönet a szervezésért Nagyné Balázs Éva kolléganőnek!

 

Megemlékezés az aradi vértanúkról

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Október 6.  - Iskolánk a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett központi ünnepségen emlékezett meg a tizenhárom hős honvédtisztről.

 

A Zene világnapja

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Október 1. - A szokott módon: hangszerbemutatókkal és minikoncertekkel ünnepeltük a Zene világnapját. A remek délelőttért köszönet minden szereplőnek: Blaga Fionának, Bóka Emőkének, Klopcsik Klaudiának, Rémiás Alexandrának, Szalár Szonjának, Bejczi Mátyásnak, Gecsei Mártonnak, Krápicz Balázsnak, Molnár Péter Boldizsárnak és Molnár Zoltánnak, valamint felkészítő tanáraiknak: Bakosné Tripolszki Teréz, Bélyei Adél, Orlovits Magdolna, Pogány Kinga és Horváth László kollégáknak!"

 

Laki Krisztina operénekesnő mesterkurzusa

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

 

Magyar Hagyományok Fesztiválja

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

 

 

Szeptember 21. - Mindig nagy öröm számunkra, ha volt növendékünk sikereiről hallunk. Így volt most is, a múlt vasárnap megrendezett Magyar Hagyományok Fesztiválján, ahol Csiba Júlia, Bősze Tamás, Gárgyán Zoltán és Sára Csobán öregbítették iskolánk hírnevét. Köszönjük!

 

Tantestületi kirándulás

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Szeptember 19. - Dévénybe és Pozsonyba látogatott tantestületünk. A dévényi várban Jakusné Hegedüs Ilona mesélt a vár történetéről, majd Tóth Csaba szavalta el Ady Endre Góg és Magóg c. versét. Pozsonyban idegenvezető avatott be bennünket a város magyar és zenei vonatkozású emlékeibe. A kirándulást jó hangulatú vacsora zárta a halászi Babos majorban. Köszönet Mesterházi Ildikónak és Nagyné Jutasi Beátának a remek szervezésért!

 

Akadémiai Nap a Zsinagógában

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


Szeptember 18. -  A Győr Symphonic Band remek koncertje méltó befejezése 
volt a SZIE Akadémiai Napjának. Műsorukon Hidas Frigyes, Kerek Gábor, Tóth Péter és Richard L. Saucedo egy-egy műve szerepelt. Közreműködött dr. Déri György, vezényelt dr. Csikota József, a SZTE ZMK Koncert Fúvószenekarának karmestere, ARTISJUS-díjas karmester, a WASBE Közép-Kelet Európai elnöke és Szabó Ferenc, a GYSB karmestere, Hidas Frigyes díjas karnagy. Köszönet az est minden közreműködőjének a fantasztikus élményért!

 

Évnyitó

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail


2014. szeptember 1. - Gyorsan elrepült a nyár, ismét kinyíltak iskolánk kapui. Az ünnepélyes tanévnyitón Baross Gábor igazgató úr köszöntötte a tanulókat, kísérőiket és a kollégákat, majd Szalay Ildikó igazgató asszony ismertette a tanévvel kapcsolatos tudnivalókat. Mindenkinek a tavalyihoz hasonló eredményes, jó munkát kívánunk!

 

29. oldal / 37

«ElsőElőző21222324252627282930KövetkezőUtolsó»