Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola
Tanévkezdés
Lassan véget ér a nyár, pár nap múlva megnyitjuk a 2022/2023-as tanévet.
Az új tanév kezdetén szeretettel köszöntjük iskolánk valamennyi tanulóját és a tisztelt szülőket!
A tanévkezdéssel kapcsolatban a következő információkat szeretnénk megosztani Önökkel:
Tanévnyitó és első tanítási nap – 2022. szeptember 1. /csütörtök/
8.00 óra
Tanévnyitó az iskola udvarán – megjelenés ünneplő öltözetben.
Az ünnepségre szeretettel várjuk a szülőket is. Rossz idő esetén az ünnepély helyszíne a tornaterem.
A délelőtt napirendje:
1-2. osztály Az első négy órát a tanító nénikkel töltik a gyerekek.
3-8. osztály
1-3. óra: Osztályfőnöki órák
4-5. óra: Kórusfoglalkozás
Szükséges felszerelés az első napra: jegyzetfüzet, írószer.
Kérünk minden tanulót, hogy hozza magával a bizonyítványát is.
A tanítás kb. 13 óráig tart, az ebédelést követően haza lehet menni, de napközis illetve tanulószobai felügyeletet az első tanítási napon is biztosítunk 16.30 óráig.
A felsős tanulók kizárólag írásos szülői engedéllyel hagyhatják el az intézményt.
Egészséggel, jókedvvel teli sikeres tanévet kívánunk Mindenkinek!
Kedves Szülők!
Ezúton értesítem Önöket, hogy általános iskolás diákjaink számára a tavalyi évhez hasonlóan kerülnek kiosztásra a héten a tankönyvek.
Alsó tagozat:
2. osztály: aug. 25. csütörtök 8.00-10.00 óráig,
3. osztály: aug. 25. csütörtök 10.30-12.00 óráig,
4. osztály: aug. 25. csütörtök 12.30-14.00 óráig.
Felső tagozat:
5. osztály: aug.26. péntek 8.00-10.00 óráig,
6. osztály: aug.26. péntek 10.30-12.00 óráig,
7. osztály: aug.26. péntek 12.30-14.00 óráig,
8. osztály: aug.26. péntek 14.30-15.00 óráig.
Pótnap:
Aug. 29. hétfő 8.00-12.00-ig.
Első osztályosaink az 1. tanítási napon, szept.1-jén az osztályfőnöktől kapják meg tankönyveiket.
Kérem Önöket, hogy lehetőség szerint egy fő jöjjön a könyvekért!
Testvérek esetében természetesen elegendő az egyik időpontban átvenni a tankönyvcsomagokat.
A tankönyvek átadása a földszinten történik, esetleges hosszabb várakozás a bejárat előtti udvarrészen lehetséges.
Tájékoztatom továbbá Önöket, hogy az ingyenes tankönyvellátás keretében a több évig használatos könyvek (tartós tankönyvek) nem kerülnek át a tanuló tulajdonába, azok az iskolai könyvtár részét képezik (pl.: történelmi és földrajzi atlaszok, etika tankönyvek minden évfolyamon, felsős angol és német nyelvkönyvek, illetve amit az iskola meghatároz.), s majd tanév végén vissza kell hozni őket az iskolába.
Kérdés esetén a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címemre írjanak!
Együttműködésüket köszönöm!
Üdvözlettel:
Nagyné Jutasi Beáta
tankönyvfelelős
Nyári vezetői ügyeleti napok intézményünkben
Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium épületében - 9022 Győr, Rákóczi u.57.
- 2022.06.29. 9.00 – 13.00 óráig
- 2022.07.13. 9.00 – 13.00 óráig
- 2022.07.27. 9.00 – 13.00 óráig
- 2022.08.10. 9.00 – 13.00 óráig
- 2022.08.24. 9.00 – 13.00 óráig
Telefonszám: 96 / 329-742
E-mail cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Étkezés
A 2022/2023. tanév étkezéssel kapcsolatos információi a GEK honlapján olvashatók:
Láss zölden!
7. alkalommal került megrendezésre a környezetvédelmi csapatverseny a vámosszabadi faluház dísztermében. A Láss zölden c. versenyre iskolánk két csapattal nevezett, ahol a negyedik osztályosok 2. helyezést, a harmadik osztályosok 3. helyezést értek el.
4. osztályosok csapata:
Ballai Titusz Károly, Hauser Barnabás, Várallyai Viktor
Felkészítő tanáruk: Sándor Attiláné
3. osztályosok csapata:
Garliczky Panni, Fekete Júlia, Gaál Péter Gergő
Felkészítő tanáruk: Kissné Éder Rita
A résztvevő kisdiákoknak gratulálunk!
Siker
Horváth Noémi 4. osztályos tanuló különdíjas lett a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola által indított Cziráki Lajos komplex képzőművészeti egyéni tanulmányi verseny megyei fordulóján. Gratulálunk.
Napközis ellátás a tavaszi szünetben
Zenei meghallgatás

További cikkeink...
- Bolyai Matematika Csapatverseny
- Menza a téli szünet idején
- Zenei előkészítő
- Órabeosztás, csoportos órák
- Tanévkezdés 2021-2022
- TANKÖNYVOSZTÁS A BARTÓK ISKOLÁBAN A 2021/22-ES TANÉVRE
- Ebédbefizetés szeptember hónapra
- Ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés
- Nyári vezetői ügyeleti napok intézményünkben
- Menza igénylés a 2021/22. tanévre
2. oldal / 36
«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»